November 11-én délután a csákvári Floriana Könyvtár és Közösségi Ház színháztermében népes közönség előtt elevenedett meg Mezei Mária alakja Tóth Auguszta színművésznő előadásában. A múlt század egyik nagy magyar színésznőjének életéről szóló előadást Szakács István zongoraművész zenei aláfestése színesítette.
A Petőfi Kulturális Program Magyarország Kormánya támogatásával, a kultúrstratégiai intézmények együttműködésében, a Nemzeti Művelődési intézet koordinációjával valósult meg. A produkció így nem csupán színházi élményt nyújtott, hanem a helyi kulturális életet is gazdagította – a közösségi összefogás és a kulturális értékek megőrzésének példájaként.
A darab visszafogott, mégis erőteljes hangon közelítette meg Mezei Mária pályáját. Tóth Auguszta nem imitációra törekedett, hanem azonosulásra: a szerepből emberi vallomás bontakozott ki, amelyben Mezei Mária nyers vallomásában önmagáról, a pályáról és az igazság kereséséről beszél:
„Sok arcom volt, most a valódit látják, egy emberét, aki nem akar dolga-végezetlenül távozni: haza akar érni az emberek szívébe. … Nekem azzá kellett válnom, szó szerint és valóságosan. A legvacakabb szerepért összezsugorodni, vagy megnőni saját határaimon túlra. Iszonyú szép és félelmetes volt…”
Az előtérben Mezei Mária (Ilkey Tibor fotója),
a háttérben Tóth Auguszta (Eöri Szabó Zsolt fotója)
A közönség előtt kirajzolódott egy női sors, aki a 20. századi magyar színházi és filmes élet meghatározó alakja volt: a kecskeméti születésű, Rózsahegyi-iskolát végzett művésznő, aki a filmekben és színpadon egyaránt maradandót alkotott, ám pályája során gyakran találkozott mellőzéssel, ellentmondásokkal és személyes nehézségekkel.
Mezei Mária (Kecskemét, 1909 – Budakeszi, 1983) a harmincas évektől a magyar film- és színházi élet intenzív résztvevője volt, a háború után Ady-estek és önálló estek is színesítették pályáját, majd a Nemzeti Színház társulatában is jelentős alakításokat nyújtott. Visszavonulását 1970-ben súlyos betegség kényszerítette.
A csákvári előadás mély érzelmeket mozdított meg:
volt, akit nosztalgiával, mást gondolkodásra késztetett.
A közönség soraiból érkezett visszajelzések mind a művésznő erejét dicsérték:
„A művésznő valóban hozott valamit! Elvitt bennünket egy virágzó kulturális korba…”
„Ennyi érzelmet átadni nem egyszerű dolog. És ezt csodálatosan tette meg.”
Az est egyszerre volt meghitt és felemelő, szórakoztató és elgondolkodtató.
A Floriana Könyvtár színházterme ezúttal nemcsak egy előadás helyszíne volt, hanem a közös emlékezés színtere, ahol a nézők választ kaphattak arra a kérdésre:
ki volt valójában Mezei Mária, és mit jelent ma emlékezni rá?
