Nagy sikert aratott az első alkalommal megrendezett Tök jó délután elnevezésű családi program október 31-én a Floriana Könyvtár és Közösségi Házban. A rendezvényre számos gyermek és család látogatott el, hogy közösen élvezze a meseszerű, játékos Halloween-hangulatot. A program ideje alatt a kis olvasók a Halloween világához kapcsolódó könyvek közül is válogathattak, így az élmények mellé hangulatos olvasnivalót is hazavihettek.





A délután során őszi kézműves foglalkozások csalogatták az alkotni vágyókat: a gyerekek lelkesen festették a gipszfigurákat, díszítettek papírtököket, vagy épp a boszorkánykonyha rejtelmeiben merültek el. A fortyogó üstökben csillámporos, színes festékekkel kevert, tökbelsővel fűszerezett „varázsfőzetek” készültek, hol huncut kacajjal, hol komoly kotyvasztói elmélyüléssel.





A Láng-házban eközben megelevenedett a pókhálólabirintus, ahol a hálóba gabalyodott apró szellemeket kellett megkeresni és megszámolni; a gyerekek valódi kalandként élték meg a rejtélyes kutatást.



A program egyik csúcspontja a Halloween jelmezverseny volt. Félelmetes, mulatságos és igazán ötletes jelmezek sorakoztak fel, a zsűrit maguk a gyerekek alkották, akik egymás jelmezeire voksolhattak. Így lett harmadik helyezett a gyönyörű halott menyasszonynak öltözött Takács Dorina, a második helyet Fülöp Ervin kapta, aki banán jelmezben érkezett, és a boszorkány fekete macskája, Németh Panna vihette haza az első díjért járó jutalmat.



A délután részeként tartottuk meg a tökfaragó verseny eredményhirdetését is. Az otthon elkészített tökfigurákat október 30-tól fogadtuk, majd kiállítottuk a programon. A látogatók a helyszínen adhatták le szavazataikat, így a közönség döntötte el, melyik tök varázsolta el leginkább a nézelődőket. A legtöbb „voksot” a bevarrt szemű, fogpiszkáló fogú tökfigura kapta; alkotója, Polyálk Liliána pedig örömmel vehette át a jól megérdemelt díjat.





A kalandok sorát a misztikus titkok szobája zárta: a zseblámpás felfedezőtúra igazi bátorságpróba volt az sötétségbe borult igazgatói szobában, amelyre csak a legmerészebbek vállalkoztak.

Nagyon köszönjük a tartalmas, szórakoztató és hátborzongatóan szellemes programot. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy jól érezte magát a népes gyereksereg és a kísérő család is. Martina, Rita köszönjük!!!