Június 5-én ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a gyertyaöntő és nemezelő szakkör résztvevőinek alkotásaiból rendezett kiállítás a Floriana Könyvtár és Közösségi Házban. A rendezvény nemcsak az elkészült művek méltó bemutatója volt, hanem egy közösségi út lezárása és egy új időszak kezdete is.

A kiállítást Vuity-Katona Kitti, Csákvár alpolgármestere nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta:
„2024 őszén két szakkör indult útjára itt, Csákváron, a Nemzeti Művelődési Intézet „aSzakkör” programjának támogatásával. A nemezelő és a gyertyakészítő szakkör nem csupán kézügyességet fejlesztő foglalkozásokat jelentett, hanem egy olyan közös utat, ahol a résztvevők hetente időt, energiát és lelkesedést szántak arra, hogy valami maradandót hozzanak létre – kézzel és szívvel.”
Külön méltatta a két szakkör vezetőinek és résztvevőinek munkáját. A nemezelés ősi mestersége, amely mélyen gyökerezik a magyar kultúrában, Metlágelné Juhász Henriette vezetésével nyert új értelmet Csákváron. A gyertyakészítő szakkör tagjai pedig Sasvári Rita irányításával ismerkedtek meg különféle technikákkal, melyek eredményeit most a látogatók is megcsodálhatják.

A megnyitón felszólalt Gonda Emma, az M-Art Egyesület elnökségi tagja is, aki a kiállított munkákat „a megye legszebbjei közé” sorolta, és méltatta az alkotók elkötelezettségét és kreativitását.

A zenei élményről Brátán Vera gondoskodott, aki Janka nevű kampós hárfáján, majd gitáron adott elő megindító dalokat. Többek között elhangzott a Misztrál együttes Gyöngyöt az embernek című műve is. Az énekesnő egy ír munkadal előadása közben nemezelő mozdulatokat idéző koreográfiával tette még különlegesebbé az estet.
















A kiállításon bemutatkozó alkotók:
Gyertyaöntő szakkör – vezető: Sasvári Rita
Besszerné Szabó Magdolna
Dornyi Ágnes
Királyné Zimmermann Ágnes
Ujcz Ágnes
Nemezelő szakkör – vezető: Juhász Heni
Karsa Dóra
Mészárosné Hőbe Ildikó
Szebik Ildikó
Ujcz Ágnes



A kiállítás 2025. június 21-éig tekinthető meg a Floriana Könyvtár és Közösségi Házban nyitvatartási időben.
A látogatók a kézműves technikák gazdag tárházával ismerkedhetnek meg, és a közösség összetartó erejének kézzel fogható nyomait is felfedezhetik a művekben. A megnyitó alatt a jelen lévők ki is próbálhatták a nemezelés technikáját, így saját élménnyel gazdagodva kapcsolódhattak be ebbe az ősi mesterségbe.

A jövőbe tekintve örömteli hír, hogy ősszel folytatódik a nemezelő szakkör a már meglevő tagokkal, és új szakkörként indul a bútorfestés, Ujcz Ágnes vezetésével.